Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Emlékezés az 55. évfordulón

2011.11.10

Emlékezünk, emlékezünk, de nekünk már csak az emlékezés jut? 1956. november 4-én hajnalban, elindult a szovjet invázió, megindult a „Forgószél” hadművelet, mert világossá vált, hogy nem kell a nyugati beavatkozástól tartani, hiszen Egyiptomot ők is cserbenhagyták. Így forog a világ, és a nemzetek sorsát, nem a nemzetek, hanem a héttérben tevékenykedő hatalmak irányítják, mert a pénz hatalma erősebb bármely hadseregnél. Ők táplálják az elégedetlenkedőket, de ha nem illik a politikai érdekbe, akkor bárkit cserben is hagynak. Forradalmunk győzelme után, a magyarság többsége most sem vette észre, hogy egy nagyhatalmi játszma figurái vagyunk.

 

bp1.png

Erdélyország Hősei is osztoztak a harcokban és a megtorlásban.
 
Akik nem látták az ármádia Budapest felé vonulását, hajlamosak voltak elhinni, hogy tényleg kivonulnak az országunkból, hogy sorsunkat mi irányíthassuk a továbbiakban. Mi, akik láttuk a Budapest felé vonuló páncélos oszlopokat és a mozgósításkor használatos szállítójárműveket, láttuk a visszafelé mozgó gépkocsi oszlopokat is, de az mindig kevesebb volt, és páncélos jármű nem volt közöttük. Sajnos, most is csalódnunk kellett. A forradalom sokszínűsége abban is megmutatkozott, hogy volt, aki a szocializmust próbálta foltozni, volt, aki a 11-év uralmát akarta eltüntetni, volt, aki egy új Magyarországot akart, de sokan, sokféleképpen gondolkoztak és cselekedtek. A Nép, kezébe akarta venni sorsa irányítását, de a kivívott jogokat nem volt mivel megvédeni. A nagy létszámú hadseregünk vezetői, a háttérbe vonultak, az a kevés katona, aki a fegyverét használta is, alul maradt a „vas áradattal” szemben. Jött a megtorlás azok számára, akik el akarták hinni, hogy meg lehet szabadulni az embertelen diktatúrától. Erről mindig beszélni kell, mert a katona feladata, a Haza megvédése. Így volt ez I. és a II. Világháború idején is, de azóta még a Haza fogalmát is igyekeznek belőlünk kiirtani a nemzet árulói és azok mindenkori utódai. Így, azok már nem hősök, akik 1944. 03. 19 után is védték a Hazát, mert a Nemzettől idegenek kezébe került a hatalom, és tart a mai napig is.
 

bp2.png

Emlékezés a Kisfogház udvarán
 
 Aki ezt meg meri írni, azokra mindenfajta negatív jelzőt igyekeznek ragasztani, nehogy a többinek ki merjen nyílni a szeme. Eltelt 55 év, és még most sem bűnhődtek a forradalom okozói.
Elmentünk a 301-es parcellába, és még mindig azok kapják a nagyobb megbecsülést, akik akkor kényszerből mellénk álltak, a kivégzetteknek most is csak a képeik vannak kinn vádlóan, elvett életükért. Majd meglátogattuk a 233-as parcellában az ott felejtett Hősöket, de a közvélemény még most sem ismeri, hogy miért hagyták ott őket. 10:00-kor elkezdődött a Kisfogházban is a megemlékezés, és Boros Péter nagyon jól ismertette történelmi harcainkat és bukásainkat, de ő is volt miniszterelnök, és ő sem azt tette, ami a nemzet érdekének megfelelt volna a „rendszerváltás” után. Fónai Jenő is elmondta halálra ítélésének történetét, de egyesek szerint, ő is hamar kijött a börtönből, és ott ráragadt valami, vagy ráragasztották, mindenesetre nem a legteljesebb iránta sem a bizalom. Mi, az 1956 Magyar Nemzetőrség tagjai, főparancsnokunkkal az élen, szép számban megjelentünk, több más nemzetőr bajtársainkkal együtt emlékezni. De megint, hol vannak a fiatalok? Bizony, ismét keveset láttam belőlük. Vagy ők másként emlékeznek? Remélem, hogy nem hagyják feledni azokat, akik értük is hullatták a vérüket? Így a mi feladatunk továbbra is, hogy az általunk meggyújtott lángot, ők vigyék tovább, amíg a magyar nemzet ismét ki nem vívja szabadságát, hogy a Haza, ismét a nemzeté legyen, ne csak az állampolgároké.
Meglátogattuk a Fiumei úti temetőben is az ’56-os’ parcellában nyugvókat, de még mindig nyomasztóan hat, a mellette lévő Munkásmozgalmi Panteon felirata: „A kommunizmusért, a népért éltek”. Melyik népért, amelyik az uralmat gyakorolta, vagy azokért, akik az ő uralmukat elszenvedték? Nem nehéz kitalálni, hogy a saját uralmuk megörökítéséért, az utókor számára állították emlékművüket.
 

bp3.png

Emlékezés a Fiumei úti ’56-os’ parcellánál
 
Dél után, kilátogattunk a Csepeli temetőbe is és meghallgattuk Kovács Sándor vezérőrnagy emlékbeszédét az életüket áldozó csepeli Hősökért, azért a helytállásért, amiért utólag négyen még a megtorlás áldozatává is váltak.
 
Bencze Pali
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.