Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Együttműködési szerződést kötöttek

2010.03.07

 

Kép

Az 1956 Magyar Nemzetőrség teszi a dolgát. Március 6-án, e hideg, de ragyogó napsütéses napon, páran, főparancsnokunkkal a Kalocsa melletti Foktőre utaztunk bajtársi találkozóra. A falu polgármestere, dr. Jakab Ferenc úr fogadott bennünket, rendelkezésünkre bocsátva egy tágas helyiséget, és gondoskodott ellátásunkról. A találkozó színvonalát a Dunapataji népdalkórus 1848-as dalai és Vesztergám Miklós tárogató zenéje emelte. Több nemzetőr bajtársunk tett ismét hűségesküt, és több bajtársunk előléptetésben részesült érdemei elismeréséért. Nagy örömömre, kezd megvalósulni a régóta hiányolt összefogás, amit bizonyít az a ma nyilvánosságra hozott együttműködési szerződés is, amelyet az 1956 Magyar Nemzetőrség elnök főparancsnoka v. lvg. Dömötör Zoltán nemzetőr vezérezredes és v. lvg. Holl Ferenc az 1956-os Vitézi Lovagrend Világszövetségének főkapitánya kötött a pártoktól független nemzeti egység megvalósulása érdekében. Ennek szimbolizálására, dr. Jakab Ferenc polgármester úr, mindkét vezetőnek egy-egy „bőgős hajó” makettet adott át, (ami az Aranyember c. filmben szereplő hajó mása) jelezve, hogy ha „egyhajóban eveznek”, hasonló cél felé is tartanak, együtt kell kormányozniuk. Ha szabad, hagy említsem meg e pozitív példát azon szervezetek számára is, aki számára fontos a nemzeti egység, hiszen v. Nagybányai Horthy Miklós is azért hozta létre a Vitézi Rendet, hogy Trianon után az ország egységét helyreállíthassa, a Nemzetőrség meg azért jött létre, hogy a forradalom tisztaságát megőrizze, és megvédje. Most, még ennél is többről van szó, hiszen a kifosztott országot vissza kell szereznünk, majd meg kell tartanunk, mert a jövőnk a tét. Most elsősorban nem azt kell nézni, hogy kivel fogunk össze, hanem miért? Mert csak így van esélyünk!

 

A nemzet és a Haza iránti tisztelettel: Bencze Pál nemzetőr ezredes

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.