Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


2016.06.28

A II. rendű vádlott

Mivel 2013, januárjában tanulmányozhattam az anyagot, megkíséreltem szemtanúként fölkeresni a II. rendű Torma Istvánt, aki elmondta, hogyan is történt az eset.

Torma István 1939. november 8-án született Ercsi nevű községben. Nem vett részt a forradalomban, egész idő alatt a szülei XXII. ker. lakásában tartózkodott.

2v.png1956. 12. 28-án, ismerősénél – Igrécz Jenő – volt, aki mutogatta neki a tulajdonában levő lőszer nélküli TT. pisztolyát, aminek az eredetét vele nem közölte. Valójában 1956. október 24-én a rádió ostrománál szerezte, majd hazahozta. A pincébe játszadoztak a fegyverrel, ami később Torma Istvánhoz került. Ő ugyan így fejezte ki magát: megfogtam és elhoztam a pincéből a pisztolyt, mert mint gyereknek, tetszett a fegyver. A pisztolyt otthon, a tyúkólban rejtettem el. Mivel a forradalmunkat leverték, Trautmann Jánosnak az a gondolata támadt, hogy a felelősségre vonás elől, el kell hagynia az országot. Hívta a húgomat, hogy menjenek együtt, de ő, a maradás mellett döntött, de még egyszer szerette volna látni Jánost, így levelet írt neki és kérte, hogy látogassa meg. Én vittem el a húgom levelét Trautmann Jánosnak, aki el is jött velem, eleget tenni húgom kérésének. Jánosnak volt egy puskája és egy géppisztolya, szerette volna elcserélni, a pisztolyra, azt remélve, hogy nagyobb biztonságban tudja elhagyni az országot, fegyverrel a zsebében. János, jó humorú fiatalember volt és együtt, hetente kétszer, táncolni is jártak István húgával. Istvánnak a kezében eddig nem volt fegyver, így nem is értett a kezeléséhez, így Jani mondja, hogy na, mutasd azt a fegyvert! Azt hiszem, nem voltak tisztában a kialakult politikai helyzettel, és István nem is vette észre, hogy János, töltényt helyezett a pisztoly tárjába és csőre is töltötte, úgy adta vissza a fegyvert. Bizony, ez nagy felelőtlenség volt egy olyan embertől, akinek a kezében már volt fegyver, sőt használta is Budafokon és a Balatoni úti „S” kanyarnál, a szovjet katonák ellen. Mivel eddig csak játszadoztak az üres tárú fegyverrel, most is a „csettintgetést” akarta folytatni. Nem ismerte a szabályt sem, hogy nincs üres fegyver és azt Trautmann János felé fordította, majd meghúzta a ravaszt. Nagyon megijedt, amikor a fegyver „megszólalt” és Trautmann János a bal karjához kapott, az ő kezéből meg kiesett a fegyver. Az indok gyorsan megszületett, hogy az úton valaki meglőtte, őt pedig a mentő a Tétényi úti kórházba vitte.

 1956. 12. 31-én éjjel, jöttek az egyenruhások, mert mindig kiderül az igazság, de nem mindenkit büntetnek. A karhatalmisták először István, katona bátyját akarták elvinni, majd tiltakozása után, Istvánt vitték el. Kifele menet, a ház sarkánál a rendőrök nagyon megvertek és olyanokat mondtak, hogy „piszkos fasiszta”, meg hasonlókat. Amikorra a rendőrök megérkeztek, Jenő elvitte a pisztoly tőlünk. Ezután a rendőrök mentek Igrécz Jenőért is és külön-külön, vitték őket a Fő utcába. Ennyi idő eltelte után is azt mondják, hogy ők nem tehetnek arról, hogy ilyen helyzetbe kerültek, ezért a gyermekek még most sem ismerik apjuk valós történetét. Mondom is, hogy bizony erről már beszélni kellett volna, megismertetni a miértet velük, hogy ez a cselekedet súlyos meggondolatlanság volt, még ha nem is voltak tisztába vele.

 A Fő utcában, miket kérdeztek?

 Nem sokat! Mikor születtem, meg hol voltam a forradalom alatt? Utána semmit nem kérdeztek, de a bíróságon mondták: 5 év. 10 év, 12 év.

Olvasom a jegyzőkönyvi bejegyzést, hogy Torma Istvánt a bíróság, „feljelentési kötelezettség elmulasztásáé ítélte el 5 évre és szó sincs a lövésről.

Emlékszek én erre, de nem is akartam én őket följelenteni. –

 

 Azt mondja István, hogy neki akkor azt mondták, hogy bűnpártolásért kapta az 5 évet.

A Statáriális Bíróság a 2034/1957-es ítéletével ítélték el Önöket Mundi János őrnagy, tanácsvezető bíró, Farkas Benő őrnagy és Kiszel Sándor katonai ülnökök. Tóth Istvánné százados volt a katonai ügyész. Igrécz Jenővel is beszéltem, de az sajnos, nem úgy sikerült, ahogy  én szerettem volna, mert nem fogadott bizalmába, nem akart az akkori esetről beszélni, mondván megbűnhődött érte. Megértem, hogy az akkori esetet máig nem tudta feldolgozni? Sajnálom, hogy nem segíthettem neki.

1957. január 11-én el is ítélték magukat.

Hol töltötte a büntetését?

Először Sátoraljaújhelyre vittek az ifjúsági börtönbe, mert még fiatalkorú voltam. Amikor betöltöttem a 18. évemet, fölhoztak Kőbányára, a Kozma utcai Börtönbe, de több börtönbe is vittek, míg végül a Kozma utcai Börtönből szabadultam 1960. 04. 02-án Elnöki kegyelemmel. Istvánból, még ma is nehéz kihúznia válaszokat, így nem csodálkozom azon sem, hogy a mai napig nem kérte, hogy az ítéletet a Bíróság tegye semmissé. Kértem, hogy kérvényezze az ítélet semmissé tételét, hogy legalább a nyugdíja is emelkedhessen.

Az 5 évből, 3 év, 3 hónap és 28 napot töltöttem el a börtönben, ezt soha nem fogom elfelejteni.

Kiszabadulásom után, 2-3 évig kellett minden héten vasárnap jelentkeznem a budafoki rendőrségen.

Csak a szabaduló levelem volt, amit sokáig takargattam, de azt mondtam, hogy ez már nekem úgysem kell, mert már nem kell jelentkeznem a rendőrségen, így bedobtam a kályhába és elégettem.

Később jöttem rá, hogy nem kellett volna, mert nagyobb lett volna a nyugdíjam.

Semmisségi nyilatkozatot még most is kérhet. Mutatok egy mintát, hogy kb. hogyan kellene megírnia.

Beszéltem István húgával Terivel is és tájékoztattam, hogy pár éve Trautmann Jánossal is készítettem az akkori időkről egy riportot, de János csak önmagáról beszélt, a társairól nem. Úgy gondolom, hogy azért az a tisztességes, ha tárgyilagosan írok az akkori sajnálatos eseményről, még akkor is, ha Trautmann János most is egyoldalúan emlékszik. János utólag azt mondja: elmúlt, ne beszéljünk róla.

Teri röviden beszélt az akkori történetről.

Trautmann Janival fél évig, együtt jártunk tánciskolába és kedveltük egymást.

Teri, kíváncsian várta, hogy miért hívattam?

Azt kérdezem, hogy beszélne-e az 56 évvel ezelőtti történetről, mert Trautmann Janival 3 éve készítettem egy riportot, de Ő akkor, csak önmagáról beszélt, most meg szeretném tudni az egész történetet.

Az egyik jegyzőkönyv tartalmazza, hogy Ön is ott volt Budafokon, amikor a rendőrség házkutatás során megtalálta a Jani által elrejtett fegyvereket és azt a jegyzőkönyvet alá is írta.

Azt mondja, hogy ő erre nem emlékszik.

Nem emlékszem rá, de kíváncsi lennék a jegyzőkönyvre, mert az aláírásomat megismerem.

Teri kérdezi, hogy ezt most miért csinálom?

1956-os témákat kutatok, és ezzel kapcsolatos cikkeimből hoztam a bátyjának is. A Rákoskeresztúri temető 233-as parcellájában több olyan ember nyugszik, akiket fegyverrejtegetésért ítéltek halálra. A kerületben is ismerek két ember, akik 1956-ban nemzetőrök voltak. Landi János, a másik Trautmann János.

Milyen ember volt a Jani? Akkor egy víg kedélyű, vidám természetű udvarias fiatalember volt. Nagyon jópofa kis srác volt, nagyon jó volt vele táncolni. Ennyi, amit tudok róla.

Jani, most is ilyen víg kedélyű ember.

Még mindig nem tudom, hogy mi az összefüggés? – mondja Teri

Mivel Janiról írtam egy cikket, de nem beszélt a vádlott társairól. Az ítéletet ismerve, tudom, hogy volt két vádlott társa is és kíváncsi voltam ezek után a két emberre is, hogy ne legyen féloldalas a cikk.

Talán inkább mondjuk azt, hogy rossz időben voltak rossz helyen. Azért hagy mondjam el, hogy a bátyja vette el Igrécz Jenőtől a pisztolyt és ő is adta oda Janinak, tehát véletlenről nem lehet szó, legföljebb az eredménnyel nem számoltak. Jani meg végső soron az Ön hívására jött és nem önmagától. Ennyit a véletlenről és az elhatárolódásról Janitól.

Igen, az én lakásomban voltak, a szüleim lakásában voltunk.

Nekünk csak annyi közünk volt hozzá, hogy Jani akart külföldre menni és kérte, hogy menjek vele.

Én nem megyek, mondtam akkor neki. Akkor vette elő a pisztolyát és mutatta. Életemben akkor láttam először pisztolyt, kezemben nem is volt. Mutogatta, majd a bátyám kezébe került. Nem tudtuk, hogy hogyan működik, tehát nekünk semmi közünk hozzá.

Minden, mindennel összefügg, még akkor is, ha a sokból ennyi az Önök része és ezért kicsiért kapott a bátyja 5 évet.

Sajnos!

Teri mondta, hogy Trautmann Janit azért nem ítélték halálra, mert még nem töltötte be a 18 évet, amikor elítélték. Pedig akkor már 20 éves volt.

Ezt, kitől hallotta?           

A tárgyaláson mondta a bíró, mert én is ott voltam a tárgyalásukon.

Végezetül az egykori vádlottak névsora:

 

I .rendű I G R É C Z  J E N Ő 1938. szeptember 07. Budapest.

An: Kopcsák Lujza

10 évet Semmisségi nyilatkozata megvan.

II. rendű T O M A  I S T V Á N 1939. november 08. Ercsi

An: Horák Terézia.

5 évek kapott és 1960. április.  2-án szabadult. Nincs semmisségi ítélete, még.

 

III. rendű T R A U T M A N N  J Á N O S 1937. január. 06. Budafok.

An: Bruzsina Róza.

12 évet kapott és 1962. április 3-án szabadult.

Semmisségi nyilatkozata megvan.

 

Budapest, 2016 05 22 -én.

 

Bencze Pali kutató.

 

Pár nap múlva hívott Szűcs Judit nevű unokája a beadandó semmisségi igazoláskérés miatt. Azóta nem kaptam választ. Remélem, hogy legalább ez sikerült neki.

 

2013. 03. 25

2016. 05. 22-én.

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.